A vizsgáLÓdó LÓ

Kedves Olvasó!

A Gondolat-Galopp sorozat második részében már a lovas coaching vezetési kérdéseivel foglalkozunk.
Ennek a – szintén 7 részes – blokknak az indításakor azonban szeretnék megválaszolni egy gyakran feltett kérdést, miszerint: mi teszi alkalmassá a lovat arra, hogy bevonjuk a vezetői képességek, az ún. soft-skillek fejlesztésbe?

A válasz a ló bizalomra, vezetésre vonatkozó igényeiben és környezetének kiváló ismeretében rejlik. Az előzőekről már esett szó a Hetedhét Idézet részben, most vegyük közelebbről szemügyre a ló megfigyelő képességét!

Hogy milyen alaposan képes olvasni a ló az ember testbeszédét, azt is mondhatnám, hogy rezdüléseit, arra a legjobb példa Kluger Hans, azaz Okos Jani esete a múlt századelőről. A lovasok – és a pszichológusok – talán ismerik is a történetét, hiszen az eset „megfejtése” után rögtön el is nevezte a szakirodalom a dolgot Kluger Hans hatásnak.

Kluger_HansHans egy elegáns küllemű Orlov ügető volt, akit gazdája, Wilhelm von Osten matematika tanár állítólag megtanított számolni..!

Közönség előtti fellépéseik során Hans mindenkit lenyűgöző pontossággal dobogta ki patájával a számtan feladványok eredményét. Olyan alkalmakkor sem tévedett, amikor a gazdája nem volt jelen, ezért a jelenség megfejtésével még a Porosz Tudományos Akadémia 13 tagú tudós bizottsága sem tudott mit kezdeni!

A rejtélyt végül Oskar Pfungst, egy egyetemi hallgató fejtette meg, aki észrevette, hogy Hans kiválóan megbirkózik azokkal a feladványokkal, ahol a nézők is számolnak magukban, viszont kudarcot vall az olyan esetekben, ahol a nézők csak „kivárják” az eredményt. Vagyis a ló nem tett egyebet, mint a közönség érzéseiből, izgalmából, várakozásából, testfeszültségéből következtetett arra, hogy eljutott a helyes megoldáshoz és ettől a felismeréstől vezetve pontosan a megfelelő pillanatban hagyta abba patájával a kaparást.

Vorstellung_HansFotók: Wikipedia

Kluger Hans példája is azt mutatja, hogy a ló úgy olvassa érzéseinket és a testbeszédünket, akár a nyitott könyvet. Ez szolgáltatja az alapot a lónak a coaching folyamatba történő bevonására.

 

Hosszú száron, avagy egy kis lazítás, lovas vicc:

Két lovas beszélget:
– Ez a te lovad?
– Időnként…
– Hogyhogy időnként..?!
– Hát, amikor éppen le van pucolva, akkor a feleségemé.
Amikor meg kell mozgatni, akkor a lányomé.
Viszont ha le kell ápolni és az istállót ki kell trágyázni, akkor mindig az enyém!

Vállalkozásához sok sikert, szárnyaló ötleteket kívánok,

üdvözlettel,

Kovács Judit Erzsébet, ACC
Pegazus Coaching
Megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez
http://pegazuscoaching.hu; info@pegazuscoaching.hu;
LinkedIn; Facebook;