Történetem

Kovács Judit Erzsébet vagyok, túlterhelt vezetőknek segítek könnyedén és hatékonyan működő, motivált csapatot kialakítani, akiknek bizalommal delegálhatnak feladatokat, hogy végre visszakaphassák az idejüket. 

A Pegazus Coachingot 2012-ben alapítottam, hogy átadhassam azokat a megoldásokat, amelyeket a lovaktól tanulhatunk – emberek vezetéséhez.

Nálam „kezdetben voltak” a lovak: gyerekkorom óta adtak irányt az életemnek. 1978 óta lovagolok, e sportnak is szerepe volt abban, hogy a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végeztem agrármérnökként. Első kancámat 1992-ben vásároltam kétéves nyers csikóként, őt is és későbbi csikóját is magam tanítottam nyereg alá. 1995-ben szereztem lovas sportoktatói végzettséget, majd a 90-es évek végén a Bábolna Rt. Arab Ménesében gyűjthettem lótenyésztési tapasztalatokat.

Később 13 évet dolgoztam vezetőként az agráriumban. A tapasztalatok ébresztettek rá, mennyit is köszönhetek négylábú társaimnak. Az összefüggéseket a coaching segített megtalálni. Idehaza a CoachAkadémián végeztem 2011-ben, majd  Németországban, Spanyolországban és az USA-ban tanultam kifejezetten ló-asszisztált coachingot.
Az ICF tagjaként e szervezet szakmai és etikai normái szerint tevékenykedem.

Lovas coachinggal vezetőket és teamjeiket támogatom a könnyed és hatékony vezetői stílus és az ‘álomcsapat’  kialakításában. Ennek megfelelően leggyakoribb témáim: vezetési stílus, kommunikáció, érzelmi intelligencia,  csapatok összehangolása, csapatépítés.

2014-ben Firenzében vettem részt egy, az EU Grundtvig* támogatási programjából finanszírozott mentor képzésen.
Ennek tapasztalatait úgyszintén beépítettem a lovakkal való élménytanulásba.

Négy coaching szakkönyvet fordítottam le:
németből:
– Bernd Osterhammel: Lovas Suttogó Vezetőknek – Z-Press Kiadó, 2013
– Klaus Antons, Heidi Ehrensperger, Rita Milesi: A Csoportdinamika Gyakorlata – Z-Press Kiadó, 2019

angolból:
– Adele B. Lynn, Janele R. Lynn: Érzelmi intelligencia gyakorlatgyűjtemény – Z-Press Kiadó, 2018
– John Blakey – Ian Day: Challenging Coaching, Kihívás fókuszú támogatás a gyakorlatban – Z-Press Kiadó, 2019

Munkámat a Gestalt szemléletmódjára alapozom, hiszen a Lovakkal (is) csak a jelen pillanatot megélve lehet együttműködni, majd a felismeréseket az Emberek vezetésébe átemelni…

Várjuk szeretettel!   Kovács Judit Erzsébet – és a Lovak:)

 

LLP_EUtka_logo

* A projektet az Európai Bizottság támogatta.
A közleményben megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.