A lovak más nézőpontból láttatják velünk a dolgokat

Kedves Olvasó!

Gondolat-Galopp következő 7 számában hetente egy-egy, – azaz „hetedhét”- idézettel  azt a kérdést vizsgáljuk meg részletesebben, hogyan segítik hozzá a lovak a velük kapcsolatba lépő embert merőben új ötletekhez, megoldásokhoz. Mai idézetünk: „a probléma nem oldható meg  ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amely azt létrehozta.” – Albert Einstein

A lovak más nézőpontból láttatják velünk a dolgokat.

Einstein híres mondása nagyszerűen visszaadja a nézőpontváltás szükségességét. Amíg gondolkodásunk a probléma szintjére összpontosul, nem tudunk tőle elvonatkoztatni és ez megakadályoz bennünket a más síkon, más szempontból mutatkozó megoldási lehetőségek észrevételében. Ha lóval végzünk bármilyen gyakorlatot, óhatatlanul figyelembe kell vennünk számos külső és belső összefüggést, meg kell tanulnunk belehelyezkedni a ló látásmódjába ahhoz, hogy a kívánt eredményre jussunk.

Erre az egyik legszebb példát az ókorból, i. e. 344-ből, Nagy Sándor és Bucephalos híres történetéből ismerjük, melyet Plutarkhos örökített meg az utókornak. Leírása szerint a II. Philippos királynak ajánlott fekete mént senki sem tudta megfékezni. Mivel mindenki kezelhetetlennek tartotta a lovat, így a király is elállt vásárlási szándékától. Az akkoriban 13 éves Sándor azonban megfigyelte a lovat, majd megkérte apját, hogy ő maga tehessen egy kísérletet a ló megszelídítésére. Ugyanis észrevette, hogy a ló a saját árnyékától fél, ezért a Nappal szembe vezette, míg a ló bizalmát el nem nyerte.
Ez a történet ihlette Fritz Hendrichet Horse Sense című híres könyve megírására, amelyben a ló együttműködésének elnyerése és a későbbi világbirodalom meghódításának párhuzamát vizsgálja.

Visszatérve a fenti idézetre, Nagy Sándor nyitott volt arra, hogy a másik fél, – azaz Bucephalos – nézőpontjába helyezkedjék, így találta meg azt a gondolkodásmódot, amellyel felülemelkedett a problémán.

(kép: Bucephalos megszelidítése, F. Schommer)

 

Hosszú száron,  –  avagy egy kis lazítás, –  lovas vicc:

Díjlovagló edző apuka számonkéri a lányát a versenyszám után:
– már megint 9 hibát vétettél a kűrben! Mit gondolsz, min múlott ez a gyenge teljesítményed?”
Mire a lánya: – hát a bírókon! Direkt a hibákat keresték!

 

A következő számban annak járunk utána, miként ad a ló visszacsatolást és ezek a jelzések hogyan kamatoztathatók az emberi kommunikációban.

Addig is jó olvasást, vállalkozásához szárnyaló ötleteket kívánok,

Üdvözlettel,

Kovács Judit Erzsébet, ACC
Pegazus Coaching
Megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez
http://pegazuscoaching.hu/;    info@pegazuscoaching.hu;
LinkedIn;  Facebook  Blog