Gondolat-Galopp 2012 december

Kedves Olvasó!

A december az év végi összegzés és az ünnepek ideje. Készülődés közben eszembe jut, milyen szívesen hallgattam gyerekkoromban azt a mondát, ami szerint Karácsony éjszakáján megszólalnak az állatok az istállóban. Később, amikor már magam is állattartó lettem, igyekeztem egész évben úgy viselni gondjukat, hogy soha ne legyen okuk panaszra.
A regétől függetlenül, a mai napig nagyon szeretek ünnepekkor elidőzni az istállóban, amelynek Karácsonykor különösen érdekes a hangulata. Amikor az ember csak csendben leül egy szalmabálára és hallgatja, ahogyan a lovak a zabot ropogtatják, vagy a szénát szálazzák, sok mindent átgondolhat és átértékelhet: az idő kihasználását, a dolgok fontossági sorrendjét, viszonyunkat másokhoz és önmagunkhoz. Persze a nyugalomnak ezt a fajta szigetét másutt is meg lehet találni, kinek-kinek a maga helyzete, életvitele szerint.
Minden Kedves Olvasómnak azt kívánom, hogy legyen része ebben, töltse tartalmasan és nagyon boldogan az ünnepi készülődést!

Hírek, aktualitások:

– A 108. hu Magazin karácsonyi számában olvasható egy rövid összefoglaló arról, hogyan tudhatunk meg többet önmagunkról – természetesen a lovak segítségével.

– Folytatódik a Gondolat-Galopp Video Változata, amelyben a lovas coachingról feltett gyakori kérdéseket veszem sorra. A harmadik részben a lóhoz fűződő esetleges félelmekkel, tartózkodással foglalkozom.

Ajánlataink:

– Téli Nyílt Napunkat 2013 január 19.-én-én, szombaton  10-12 óráig tartjuk. A Nyílt Napon történő részvétel ingyenes, ugyanakkor előzetes bejelentkezéshez kötött. Részletes információért, ill. jelentkezése leadásához lépjen tovább erre az oldalra.

– Vezetői szeminárium egyéni jelentkezőknek: első tavaszi szemináriumunkat 2013 március 22.-én, pénteken 9.30-17.30 óráig tartjuk. A lovas szemináriumon célirányosan azokkal a témákkal foglalkozunk, melyek a mindennapi vezetői munkát hatékonyabbá teszik, úgymint: odafigyelés, bizalomépítés, motiváció, felelősségvállalás, non-verbális kommunikáció, vezetési helyzetek megtapasztalása, célorientáció. Részletes információ: ITT. Jelentkezés: az  info@pegazuscoaching.hu címen.

Cégek számára folyamatosan szervezünk  lovas team coachingot és szemináriumokat, melyre az időpontokat egyedileg egyeztetjük. Ha szeretné tudni, miben támogathatnák a lovak az Ön szervezetében dolgozó vezetőket, kérje tájékoztatónkat az   info@pegazuscoaching.hu címen.

Hosszú száron, avagy egy kis lazítás: lovas  viccek:

– Móriczka első lovaglóóráján a ló megijed és ügetésre vált, mire Móriczka egyre hátrébb csúszik rajta. Amikor már csak a ló farán egyensúlyozik, hirtelen odakiált az oktatónak:
– gyorsan, egy másik lovat! Az enyém már elfogyott!

 Mivel pedig lassan az év is elfogy, ezért,

 

 

minden Kedves Gondolat – Galopp Olvasónknak
a vállalkozásához szárnyaló ötleteket,
boldog Karácsonyi Ünnepeket
és sikerekben gazdag Új Évet kívánunk!

 

 

Üdvözlettel,

Kovács Judit
Pegazus Coaching
Megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez
http://pegazuscoaching.huinfo@pegazuscoaching.hu;
Itt is elérhetők vagyunk:  LinkedIn;  Facebook;  Blog;