Gondolat-Galopp 2017 május

Önbizalom és teljesítmény

Mennyiben érinti az egyéni önbizalom a munkában nyújtott teljesítményt?
Alapjaiban véve! Hiszen hogyan is lehetnénk sikeresek, ha nincs meg az a szilárd meggyőződésünk, hogy képesek vagyunk határidőre a legjobb formánkat hozni!

Hogyan fejleszthető ez az „üzleti formaidőzítés”? A sport analógiáját felhasználva három pont köré csoportosítottam az „edzéstervet”:

1. „Pályarajz” – Mi vár rám? – a helyzetek ismerete és a követelmények beazonosítása :
Lovasversenyek előtt a résztvevőknek mindig lehetőségük van gyalog bejárni a pályát. Eközben feltérképezhetik az egyes akadályok felépítését, elhelyezkedésüket, a lehetséges útvonalat, fordulókat, veszélyes pontokat. Ezt a vállalkozásban is megtehetjük, bármilyen feladat jelenti is az „akadályt”. Az alapos felkészülés ugyanis biztonságérzetet ad, azaz növeli az önbizalmat. Egy fontos tárgyalás, vagy prezentáció előtt pl. átgondolhatjuk, hogyan tudjuk az üzenetünket személyre szabni, mik a sarokpontok, milyen technika áll a rendelkezésünkre, milyen lehetséges kérdésekre számíthatunk.  Hogyan tudom tehát előre felmérni a körülményeket és a legjobban felkészülni rájuk?
Hogyan gyakorolhatom előre azokat a helyzeteket, amikor még bizonytalannak érzem magam?
Ezek átgondolásakor, tehát a tervezés során célszerű a teljes képet látni, viszont a megvalósítás közben mindig csak az éppen soron következő akadályra koncentrálni!

2. Ha elkezdtük, csináljuk is végig! A sportolókban sokkal erősebb a kitartás, a „ne add fel” hozzáállás, mint a cégeknél. Ezért is érnek el az előbbiek tervezhető sikereket. Vagyis kerüljük a munkában a „Befejezetlen ügyek ügyosztályát”! Nincs annál lélekölőbb, mint amikor egyszerre több megkezdett feladat is lóg a levegőben és valamilyen ok folytán mindegyikkel állunk…
Ez garantáltan a „még ezt sem tudtam elintézni” kisebbrendűségi érzést váltja ki belőlünk. Ilyenkor hasznos lehet végiggondolni, hogy pontosan mire is van ráhatásom? Mekkora a mozgásterem? Kivel kell együttműködnöm? Ki meddig viszi el az ügyeket? Mennyiben tettük egyértelművé ezeket a szempontokat, azaz tudják-e a többiek, hol kell átvenniük a stafétabotot?
Vezetői szempontból a „Do it – Delegate – Defer – Delete” megközelítés, azaz a „tedd meg – testáld át – told el – töröld” lehetőségek egyike adja meg azt a mozgásteret, ami segít, hogy ne maradjanak elintézetlen ügyeink. Persze jó ha tisztázzuk magunkban, milyen helyzetben melyik lehetőség a legcélravezetőbb és ez a beazonosítás sem mindig könnyű…

3. Önismeret:  sportban – edzőnk visszacsatolásai révén – elég reaális képpel rendelkezünk a képességeinkről, ill. ha lovassportról beszélünk akkor ez két ágon is értendő: a lovas és a ló képességeit egyaránt figyelembe kell venni. A kezdő lovas nem a nehéz kategóriában indul és az olimpikon sem a fiatal csikót viszi világversenyre. Vagyis a kihívások szintjét a képességeihez és tapasztalatához igazítja úgy, hogy ebbe a társa képességeit is bekalkulálja.
A vállalkozásban is fontos tudni, hogy melyek az erősségeim? Milyen munkában érzem igazán a helyemen magam? Miben kell fejlődnöm? Hogyan tudom kitolni a határaimat? Ki támogathat ebben? Hogyan viszonyulok a munkatársaimhoz? Nehéz helyzetekben milyen mondatok jutnak leginkább eszembe és ezek mennyiben aktuálisak?

Ha vezetőként a csapatépítésen is gondolkodom, fontos lehet tudnom, hogy kinek mi az egyéniségéhez leginkább testhezálló feladat? Hogyan tudják a munkatársaim a legjobban kiegészíteni egymás ismereteit, képességeit? Mire van szükségük egymás részéről?

Ezek a kérdések pusztán a főbb szempontokra irányítják rá a figyelmet. Mivel az önmagunkra való rálátásunkban mindig akadnak vakfoltok, hasznos lehet ezen a témán külső visszajelzéseket is beépítve dolgoznunk. Garantáltan lesznek rácsodálkozásaink, mi minden akad még lehetőségeink tárházában, amit akár tervezhető sikerek elérésére is használhatnánk a mindennapokban…

Ha észrevétele, kérdése van, csak írja meg az info@pegazuscoaching.hu címre!

Nemrég kapcsolódott be a hírlevélbe és szeretne az előző számokba is belenézni?
A „Lovas coaching alapok” sorozat korábbi, rövidített részei a Pegazus Coaching blogon  olvashatók.


Hosszú száron, avagy egy rövid összegzés:

„Az önbizalom hiánya a legfőbb probléma, ami eltántorítja az embereket attól, hogy sikeresek legyenek”.  Arthur R. Williams


V
állalkozásához szárnyaló ötleteket kívánok!

Kovács Judit Erzsébet, ACC
Pegazus Coaching
Megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez
http://pegazuscoaching.huinfo@pegazuscoaching.hu;

LinkedIn;  Facebook;  Blog;