Mit tanítanak a lovak a vezetőknek?

A coaching lovak nélkül is hathatós támogatást nyújt, ugyanakkor meggyőződésem, hogy a lovak legalább annyival teszik eredményesebbé a folyamatot, mint a kerék feltalálása a helyváltoztatást…

Röviden öt olyan vezetői tulajdonságot emelek ki, amely a lovakkal nagyszerűen leképezhető és gördülékenyebbé teszi a vezetők hétköznapjait:

1. az önbizalom erősödése: gyakran kapom visszajelzésként vezetőktől ezt az észrevételt, még olyanoktól is, akik szemmel láthatóan határozottak és erős önképpel rendelkeznek. Ez számomra azt mutatja, hogy az önbizalom mélyebb szinten mindenkinek alapvető témája. Vezetőknek különösen fontos, hogy rendben legyenek önmagukkal, hiszen csak így tudnak hitelesen együttműködni a munkatársaikkal.

2. kreativitás a váratlan helyzetekben: a ló érző lény, saját akarattal és elgondolásokkal. Utóbbi számos előre nem látható helyzetet hoz létre, amelyek megoldásához elengedhetetlen a találékonyság. Persze előtte nem árt az empátia sem, mert a kreatív megoldásunknak a ló szempontjából is vonzónak kell lennie ahhoz, hogy azonosuljon vele.

3. gyors döntésképesség: napjaink VUCA (volatility, uncertainty, complexity, ambiguity, azaz ingatag, bizonytalan, összetett és többértelmű) környezetében egyre nagyobb szerepet kap ez a tulajdonság. A döntésképtelenség, halogatás, a felelősség másokra hárítása gyakori probléma. Lóval azonban egyszerűen lehetetlen nem dönteni: ha nem kap tőlünk jelet, azaz segítséget, akkor a saját feje szerint oldja meg a helyzetet, akár úgy, hogy magához ragadja az irányítást. Ilyenkor áll elő a „ki-kit vezet” helyzet, amin azonnal elkezdhetünk dolgozni.

4. tapasztalati tanulás képessége: a lovak próbára teszik a vezetői figyelmet, következetességet és az együttműködésre irányuló kommunikációt is. Az így észrevett felismeréseket, tanulságokat mindjárt le is tesztelhetjük velük a gyakorlatban.

5. Gestalt alapú közelítésben: lehetőséget ad a paradigmák, gondolkodási mintázatok beazonosítására és segít abban, hogy megtaláljuk a fókuszt a változtatáshoz. A lovakkal való együttműködés egymás után kínálja fel ezeket a szép pillanatokat. A tudatosítástól elindulva haladunk a vágyott állapot elérése felé. A paradigmák megváltoztatása nem könnyű, de a lovak ebben is segítenek: az az erős érzelmi töltet, amit a velük megtapasztalt sikerélmény ad, kellő tartalékot biztosít a hétköznapokra. Az új nézőpont, a kitartás – és a coach – segít!

Gondolatok hosszú száron – e havi idézet:
„Az emberek nem állnak ellen a változásnak, ha az a saját elhatározásukból történik.
Annak azonban ellenállnak, ha meg akarják változtatni őket.” Michael Basch

Események:

  • Új Érdeklődőknek: ha szeretné a feljebb leírtakat a gyakorlatban is átélni, szeretettel várom a KipróbáLÓ napon, március 24.-én! Részletek itt.
  • Coachoknak: ICF CCE pontot adó kétnapos kommunikációs képzés: Tovább a programhoz.
  • Vezetőknek: lovas Team coaching egyéni időpontban,
    egyeztetés az info@pegazuscoaching.hu címen.

Nemrég kapcsolódott be a hírlevélbe és szeretne az előző számokba is belenézni?
A „Lovas coaching alapok” sorozat korábbi, rövidített részei a Pegazus Coaching blogon  olvashatók.

Vállalkozásához szárnyaló ötleteket kívánok!

Kovács Judit Erzsébet, ACC
Pegazus Coaching
Megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez
http://pegazuscoaching.huinfo@pegazuscoaching.hu;
LinkedIn;  Facebook;  Blog;