Gondolat-Galopp 2013 október

Csapatépítés lovakkal

A minap kaptam egy kérdést arról, van-e csapatépítési hozadéka a lovas vezetői szemináriumoknak, így most ezt választottam témául. A rövid válasz: természetesen van. Ennek persze az az előfeltétele, hogy a teljes csapat részt vegyen a programon, hiszen csak így tudják együtt ugyanazt az élményt átélni, közös felismerésekre szert tenni. Ugyanakkor azt is mondhatnám, hogy a szemináriumnak az egyik „mellékhatása” a csapatépítés, mivel a gyakorlati feladatok során mélyebb önismereti és vezetési témákkal is foglalkozunk. Eközben viszont megkerülhetetlenül előjönnek olyan kérdések, mint pl. a bizalomépítés, egymásra irányuló értő figyelem, az egymásért való felelősségvállalás és együttműködési készség, amelyek a jó csapatok működésének alapfeltételeit is adják. Hiszen a csapatot pontosan az előbb említett tulajdonságok különböztetik meg a különálló emberek csoportjától.

Team_Development_Tuckman_modelA csapat fejlődésének fázisait leginkább a Tuckman modellel szokták jellemezni, amely megkülönbözteti az alakulás, viharzás, normaképzés és a teljesítés állapotát. Érdekes látni, ahogyan az egész napos lovas szemináriumon a csapat végighalad ezeken a lépéseken: a számukra új helyzetben eleinte az egyedi kihívásaik foglalkoztatják őket (formálódás). Ha a ló időnként nem azt csinálja, amit el szeretnének érni nála, előáll az alkalmi elakadásokkal és bizonytalansággal jellemezhető fázis (viharzás). Úgy kb. a nap felénél már ráéreznek az új működésmódra, felfedezik az összefüggéseket és azt is, hogyan tudják támogatni egymást tapasztalataik megosztásával (normaképzés). Ezután már teljesen más szinten és módon teljesítenek: könnyedén és harmonikusan értetik meg magukat egymással és a lovakkal is, összedolgoznak (teljesítés).

A lovas szemináriumokon tehát a gyakorlatban lehet végigélni az összehangolódást, annak felfedezését, ahogyan a csapat képessé válik egymás erősségeire építve együttgondolkodni, kihívásokat megoldani, a szinergiát kihasználni. Sokszor a lovakkal végzett gyakorlatok közben fedeznek fel a csapattársaikban olyan tulajdonságokat, amelyre egymás érdekében támaszkodhatnak. A közösen átélt sikerélmény a garancia arra, hogy a csapattagok ezt a működésmódot később a munkahelyen is elő tudják hívni, számítanak egymásra, hiszen már megtapasztalták, hogy működik!

– A lovas szeminárium és az ezt követő team coaching folyamatosan rendelhető egyedileg egyeztetett időpontban  az info@pegazuscoaching.hu címen.

– Ha előzetesen tájékozódni szeretne, itt olvashat bővebben a kipróbáLÓ napról.

–  A „Lovas coaching alapok” sorozat korábbi részei a Pegazus Coaching blogján olvashatók.

 

Hosszú száron, avagy egy kis lazítás, – lovas vicc:

A gyerekek éppen lovas ismeretekből tesznek gyakorlati vizsgát és eléggé izgulnak. A vizsgáztató meg akarja könnyíteni a dolgukat és a hangulat oldására bevezetésképpen egy könnyű kérdést tesz fel: – „Mi az a lócitrom?”
Móricka máris válaszol: – „lócitrom, lócitrom, ööö, hát most éppen nem jut az eszembe, de már itt van a nyelvemen.”

 

Vállalkozásához sok sikert, szárnyaló ötleteket kívánok,

üdvözlettel,

 

Kovács Judit Erzsébet, ACC
Pegazus Coaching
Megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez

http://pegazuscoaching.huinfo@pegazuscoaching.hu;
Itt is elérhető vagyok:  LinkedIn;  Facebook;  Blog;