Gondolat-Galopp 2017 november

A vezetők legfontosabb feladata:

emberekkel bánni. Mégpedig úgy, hogy érezzék az odafigyelést, az összetartást és a megértést.
Ehhez szükséges az EQ, azaz az érzelmi intelligencia.

Az érzelmi intelligencia az érzelmek felismerésének és kezelésének képessége, mind önmagunkra, mind másokra nézve. Mivel az ember társas lény és nagyon is érző emberekkel van körülvéve, ez a képesség különösen fontos a vezetőknek. Más emberek érzelmein átgázolva ugyanis nem a sikerhez, hanem a biztos kudarchoz vezet az út…

A lovak jobban együttműködnek azokkal az emberekkel, akiknek kifejezett az érzelmi intelligenciájuk. A ló nem reagál a számára nem egyértelmű, vagy nem határozottan rá irányuló segítségekre. Ezzel a viselkedésével elősegíti, hogy az ember tudatában legyen saját testbeszédének, érzéseinek és azokat célirányosan megtanulja kifelé is közvetíteni. Tehát a lovak tapasztalati tanulás útján fejlesztik az ember érzelmi intelligenciáját.

Ha lóval dolgozom és feladatot adtam neki, két kérdést is fel kell tennem magamban:

  • megértette-e, hogy mit kértem tőle?
  • Képes-e az adott pillanatban erre figyelni? (Azaz milyen érzelmek dolgoznak benne éppen most?) Pl.: ha éppen vadászat zajlik a közeli erőben és lövöldöznek, elvárhatom-e a lótól, hogy egy nagy összpontosítást igénylő feladatot teljesítsen? Erre a kérdésre egyértelműen nemleges a válasz és ha ilyenkor mégis erőltetem a feladatot, annak csak a kapcsolatunk látja a kárát.

Emberi példa: ha valakit a munkahelyén tartanak félelemben, elvárható-e tőle, hogy kreatív megoldásokkal rukkoljon elő? A félelem ebben az esetben is letiltja az egyéb teljesítményt.
Az érzelmek közül talán pont a félelem az, amivel a leggyakrabban visszaélnek.

Miért jó, ha odafigyelünk az érzelmi intelligenciára?

  • Mert ha tisztában vagyunk a saját érzelmeinkkel és kordában is tudjuk tartani őket, akkor jobban rálátunk életünk fontos területeire és a céljaink irányába tudunk haladni.
  • Beazonosíthatjuk magunkban, hogy a hat alap-érzelemből (öröm, bánat, düh, félelem, meglepődés, undor) éppen melyik munkálkodik bennünk, tudatosabban élhetjük át és dolgozhatjuk fel ezeket.
  • Mások érzelmeinek felismerése segít abban, hogy empatikusan tudjunk közelíteni a többi emberhez. Így jobban tudjuk időzíteni a saját üzeneteinket és értő módon tudjuk meghallgatni másokét.
  • Emberi kapcsolatainkon nagyot lendíthet, ha tiszteletben tartjuk mások érzelmeit, de ehhez meg kell tanulnunk felismerni őket.

Mivel a ló ugyanazokat az alapérzelmeket éli meg és mutatja ki, mint az ember, ezért lóval nagyszerűen gyakorolható az érzelmi intelligencia talán legnehezebb része, mások érzelmeinek felismerése.

Gondolatok hosszú száron – e havi idézet:
„Ha többet akarsz tudni a szív érzéseiről, kérdezd az arcot!” – afrikai közmondás

Nemrég kapcsolódott be a hírlevélbe és szeretne az előző számokba is belenézni?
A „Lovas coaching alapok” sorozat korábbi, rövidített részei a Pegazus Coaching blogon  olvashatók.

Vállalkozásához szárnyaló ötleteket kívánok!

Kovács Judit Erzsébet, ACC
Pegazus Coaching
Megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez
http://pegazuscoaching.huinfo@pegazuscoaching.hu;
LinkedIn;  Facebook;  Blog;