Gondolat-Galopp 2019 január

Újévi fogadalom helyett…

Boldog Új Évet kívánok!

Máris eltelt két hét az évből, ez sokszor elég is arra, hogy az ember visszatérjen a régi szokásaihoz. És éppen ezek a „jól bevált, régi automatizmusok” azok, amelyek sokak számára megnehezítik az újévi változtatást.

 

Miért tartanak olyan rövid ideig az újévi fogadalmak?
Érdemes észrevenni, hogy a „fogadalmak” többnyire valamilyen negatívnak tartott tulajdonságunk „kijavítására” vonatkoznak, pl. fogyás, dohányzásról leszokás, stb. Csakhogy ezzel kimondatlanul azt üzenjük magunknak, hogy a jelenlegi állapotunkban nem vagyunk elég jók. Ez pedig nem túlságosan lelkesítő üzenet! Nem csoda, ha a legtöbben nem is tartanak ki sokáig mellette és belső világukban hamar feladják az  elhatározásukat.

Mi segíthet helyette?
A Lovaktól azt tanultam, hogy őket egy dolog érdekli: milyen szándékkal közelítünk hozzájuk?
Rögtön megérzik, hogy a szándék valóban igaz-e és hiteles-e, tehát, hogy azt mutatjuk-e kifelé is, amit legbelül gondolunk. Ha ez teljesül, vagyis kongruens módon gondolkodunk, akkor – nemcsak a lovakat győztük meg, –  hanem az egészséges önismeret a motiváció megőrzésében is segít.


Ha tehát az életünk, vagy a vállalkozásunk tervezésekor inkább arra összpontosítunk, hogy milyen pozitív indíttatásból akarjuk a tervünket elérni, akkor máris nagyobb lelkesedéssel vághatunk bele az első lépések megvalósításába.
A tiszta szándék erősebb és hosszabban tartó motivációt ad, mint a dolgok „kijavítását” célzó fogadalom.

E szándék beazonosításához kívánok az Új Évre sok inspirációt és eredményes megvalósítást!

Gondolatok hosszú száron – e havi idézet:

„A tiszta szándék és a tiszta életcél tiszta eredményeket hoz létre.” P. Williams

Események:

Nemrég kapcsolódott be a hírlevélbe és szeretne az előző számokba is belenézni?
A „Lovas coaching alapok” sorozat egyes korábbi, rövidített részei a Pegazus Coaching blogon  olvashatók.
Az aktuális információkat és a teljes anyagot viszont csak a feliratkozók kapják.:)

 

Kovács Judit Erzsébet, ACC
Pegazus Coaching
Megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez
http://pegazuscoaching.huinfo@pegazuscoaching.hu;
LinkedIn;  Facebook;  Blog;