Mit terem a türelem?
Mai világunkban hozzászoktunk ahhoz, hogy mindent azonnal beletegyünk a „virtuális kosarunkba”: csak elhatározzuk a dolgot, majd pár maillel, vagy kattintással már el is intéztük.
Vezetőként is gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy amit kimondtunk, azt mielőbb megcsinálják, a „nem kell mindjárt, azonnal is jó lesz” szemlélet mentén.
Ha azonban lóval kezdünk együttműködni, mindez gyorsan átértékelődik: azzal szembesülünk, hogy ez az azonnaliság korántsem olyan magától értetődő. Előfordulhat, hogy kérünk tőle valamit, és a szó szoros értelmében a füle botját sem mozdítja. Erre az első vezetői reakció többnyire az őszinte megdöbbenés, majd lassan eljutunk oda, hogy megpróbáljuk megérteni, mi (nem) történt meg, és elgondolkodunk a „hogyan is vagyok benne én ebben a helyzetben… kérdésen.
Ez az a pont, ahol a ló a türelmen túl önismeretre is tanít: mennyire volt egyértelmű és érthető az üzenetem, a segítségem, miként közöltem, észrevettem-e az irányomba megmutatkozó tanácstalanságot, és ha igen, akkor hogyan kezeltem mindezt?
Ha a türelem pillanataiban befelé fordulok és mindezekre odafigyelek, akkor válnak könnyen beépíthetővé a lovak visszajelzései a vezetői gyakorlatba. Ahogyan a természet csodáinak az észrevételéhez is csak egyszerű szemlélődésre van szükség, úgy segíthet ez a fajta odafigyelés hasznos felismerésekhez.
Ha csak a szólás-mondásban szereplő rózsára gondolunk, annak a szimbólum-rendszere is egyaránt utal mind a tudásra, mind pedig az ebből létrejövő jobb megértésre. Tehát a maguk nagyon is gyakorlati módján ezt adják tudtunkra a lovak…
Gondolatok hosszú száron – e havi idézet:
„A zsenialitás nem más, mint végtelen türelem.” Michalangelo
Nemrég kapcsolódott be a hírlevélbe és szeretne az előző számokba is belenézni?
A „Lovas coaching alapok” sorozat egyes korábbi, rövidített részei a Pegazus Coaching blogon olvashatók.
Az aktuális információkat és a teljes anyagot viszont csak a feliratkozók kapják.:)
Kovács Judit Erzsébet, ACC
Pegazus Coaching
Megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez
http://pegazuscoaching.hu; info@pegazuscoaching.hu;
LinkedIn; Facebook; Blog;