Hagyaték…

Októberben elmaradtam a hírlevéllel, mert ez az ősz drámát hozott. Elérkezett az az idő, amikor meg kellett hoznom életem legnehezebb döntését.

Amikor 1978-ban elkezdtem lovagolni, a Budapesti Állatkert Kísérleti Gyermek Lovardájában az öltözőben volt kifüggesztve “a ló kérése gazdájához” 10 pontba szedve. Az utolsó, tizedik pont így szólt: “amikor megöregszem, ne adj el szívtelen embereknek, akik halálra kínoznak, hanem vess véget az életemnek gyorsan és fájdalom nélkül”.

Gyerekként szinte belém vésődött a legutolsó pont, és most, 42 évvel később, amikor előadódott az a helyzet, hogy szükség lett rá, az vezetett, hogy méltósággal tudjanak elmenni.  A szívemben mindig velem maradnak.

A búcsú után most egy cezúra következik, a programjaimat csak az Új évben fogom folytatni azzal a hagyatékkal, amit Tőlük kaptam. Hiszen Carmen és Csellengő abban is benne lesznek, – ha nem is testileg -, de mindazzal a sok élménnyel, felismeréssel, őszinte és feltétel nélküli szeretettel és kapcsolódással, amit Tőlük tanultam, – és amiért örökké hálás maradok.

Aki szeretne még 5 percet tovább olvasni – eredetiben, angolul – , ide teszem annak a blogbejegyzésnek a linkjét, amelyet egy kedves amerikai írónő barátom, Virginia Slachman írt e hír hallatán: https://www.d-and-me.com/post/tuning-in

Gondolatok hosszú száron – e havi idézet:

„A mennyek levegője a ló két füle között áramlik.  Akit egyszer megérintett a ló szelleme, annak a lelke örökké megvilágosult marad.” (arab közmondás)

Nemrég kapcsolódott be a hírlevélbe és szeretne az előző számokba is belenézni?
A „Lovas coaching alapok” sorozat egyes korábbi, rövidített részei a Pegazus Coaching blogon  olvashatók.
Az aktuális információkat és a teljes anyagot viszont csak a feliratkozók kapják.

Mindenkinek jó ráhangolódást kívánok a belső tartalékokra, és szép őszt jó egészségben!

 

Kovács Judit Erzsébet, ACC
Pegazus Coaching
Megoldások a Lovaktól, Emberek vezetéséhez
http://pegazuscoaching.huinfo@pegazuscoaching.hu;
LinkedIn;  Facebook;  Blog;